- Blaskovics László
- Ifj. Imre József
- Kovács József
- Lumniczer Sándor
- Máté Ferenc
- Réthi Aurél
Az életrajzok megtekintéséhez kérjük, kattintson a nevekre! Blaskovics László
(1869-1938)
(Az 2001. február 24-én, az MPHEST közgyűlésén elhangzott előadás, Dr. Mészáros Gábor Blaskovics László emlékezete) Blaskovics László 1869.szeptember 19-én született Rózsahegyen, államvasúti igazgató fiaként. Édesapja után Blaskovics Fridolinként anyakönyvezték, és 1901-ig minden munkája ezen név alatt fut, ekkor 1 évig Blaskovics F. Lászlóként jegyzi műveit, majd 1902-től Blaskovics Lászlóként. Az otthon légkörének puritán egyszerűsége és bensőségessége mély nyomokat hagyott a fiatalember lelkében, tanítványai körében gyakran emlegette a békés családi életet, melyben felnőtt. A gimnáziumot és az egyetemet Budapesten végezte és 1893-ban avatták orvosdoktorrá. Már orvostanhallgató korában feltűnt a szemészeti műtéttani gyakorlatokon és Grósz Emil, az akkori professzor Schulek Vilmos asszisztense a szemészeti klinikára csábítja a végzés után. A professzor azonnal megszerette a jó modorú, szerény, de ugyanakkor rendkívüli tehetséget eláruló fiatalembert, és már a következő évben soron kívül tanársegéddé léptette elő, majd 1900-ban (31 éves még csak !) első tanársegéddé és helyettesévé. 10 évet tölt a klinikán, ezalatt számtalan apró dolgozat és előadás szerzője, és 1898-ban kiadott Szemészeti Műtéttana újszerű elrendezésével, szabatos előadási módjával és nem utolsó sorban művészi ábrázolásával óriási sikert aratott. Első eredeti műtétét a canthoplastica új módjáról 1904-ben közölte. 1905-ben magántanárra habilitálták szemészeti műtéttanból a blepharoplasticáról tartott előadása alapján. Ettől kezdve élete végéig ez maradt kedvenc témája. Ezen az úton eleinte teljesen egyedül járt, hiszen Schulek professzor és idősebb asszisztense Grósz Emil egyáltalán nem foglalkozott szemhéjműtétekkel. Blaskovics egyik alapelve az volt, hogy a szemhéjon és az arcon úgy kell operálni, hogy lehetőség szerint nyoma se maradjon, vagy legalábbis torzító heg ne keletkezzen. Akkoriban a Szemészeti Klinikán három rendkívül tehetséges asszisztens dolgozott Schulek mellett: az 1865-ös születésű Grósz Emil, a 4 évvel fiatalabb Blaskovics és a további 2 évvel fiatalabb Scholtz Kornél. Három teljesen különböző személyiség, akiket mégis összekötött a közös iskola és egy zavartalan, szoros barátság, mely életük végéig megmaradt. Így nem véletlen, hogy amikor Schulek nyugdíjba vonulása után Grósz Emilt nevezik ki igazgatónak, ő nyújt segítséget, hogy Blaskovicsot a Szent István Kórház trachomás osztályának vezetőjévé nevezzék ki. Nagyon érdekes, amit Bíró Imre ír a mesteréről, Grósz Emilről szóló Egy klinika nem halhat meg c. könyvében:“ Blaskovics minden harcot, tülekedést, előretörést megvető, szerény és szelíd természete nem is lett volna alkalmas arra, hogy a maga számára kiverekedje azt a pozíciót, amit megérdemelt. Grósz Emil elseperte az útból az akadályokat, és Blaskovics bölcs belenyugvással ballagott előre a számára tört ösvényen.” A főváros a Szent István Kórház-i osztályt nem óhajtotta fenntartani, megszüntette, Grósz Emil viszont azonnal gondoskodott róla, hogy Budapesten önálló szemkórház létesüljön, melyet az Illés utca 15. sz. alatt nyitottak meg, 83 ággyal, és a kórház élére Blaskovics Lászlót nevezték ki, aki ezt az intézményt 1928-ig irányította. 1905-ben megalakult a Magyar Szemorvosok Egyesülete, melynek titkára lett. 1920-tól ’25-ig, majd 1934-36 között (ismét) elnöke volt ezen társaságnak. 1912-ben rendkívüli egyetemi tanári, 1921-ben egészségügyi főtanácsosi címet kapott. A világháború alatti tevékenységéért két kitüntetést kapott, többek között 1917-ben a hadiékítményes Ferenc József Rend lovagkeresztjét. Ezen időszakra esik szakmai és ezen belül plasztikai sebészeti tevékenységének kiteljesedése. Az 1910-ben megjelent Grósz és Hoór által szerkesztett kétkötetes Szemészet Kézikönyvében a teljes műtéttani fejezetet - több mint 500 oldalon keresztül - ő írta. A ’10-es,’20-as évek fordulójára esik a híres magyar lebeny kidolgozása, melynek történetére még visszatérek. A vidéken létesített egyetemekre pályázni nem kívánt, az akkor már felépült II. Szemészeti Klinika élére pedig (az ismételten tülekedni nem tudó) Blaskovics helyett az arra érdemtelenebb Hoór Károlyt nevezik ki. Hosszas unszolás után elvállalja, hogy a Szemkórház igazgatásának megtartása mellett 1921-től 1926-ig az újonnan alakult debreceni egyetem Szemészeti Klinikáján helyettesi minőségben a tanszékvezetést ellássa. Ennek ellenére Debrecenbe csak minden félév végén ment le az indexeket aláírni és vizsgáztatni, egyébként a klinikát rábízta ugyancsak zseniális tanítványára, az akkor 28 éves Kreiker Aladárra, akit ma Kettesyként ismer az orvostörténelem (és a plasztikai sebészet is). És habár mint említettem Debrecenben csak elvétve fordult elő, a debreceni klinika szemészei ma is Blaskovics-iskoláról beszélnek, mint azt majd néhány idézettel felidézem. 1928-ban, amikor Hoór halálával megüresedik a budapesti II. Szemészeti Klinika tanszékvezetői posztja, az egyetem rendkívül nehezen tud választani az akkor már világhírű két zseniális szemész, ifjabb Imre József és Blaskovics László között, végül a 15 évvel idősebb Blaskovics javára döntenek. 1936-ban Grósz Emil nyugdíjba vonul, ugyanakkor a kormány a Szigony utcai II. Szemklinika épületét átadta a fül-orr-gégészeknek, és így Blaskovics automatikusan átkerült a Mária-utcai klinikára professzornak. Később, amikor ismét létesült másik szemklinika, a klinikák számozását megcserélik és így lett Blaskovics miatt II. Szemklinika a Mária-utcai. 1920-ban Schulek-emlékelőadást tartott “A szemhéjkészítés problémái az alsó pillán” címmel, majd 1937-ben Balassa-emlékelőadást “A teljes szemhéjpótlás “ címmel. 1938-ban jelenik meg élete főműve Stuttgartban “Eingriffe am Auge” címmel, melyet hűséges tanítványával Kreiker Aladárral jegyez. 1938. szeptember 26-án rövid lefolyású lázas betegség következtében hunyt el.
Eddig az életrajz, amely elsősorban adatok tárháza, bár helyenként már érintettük emberi és sebészi tulajdonságait. Beszéljünk most ezekről néhány szót. Mint említettem, Blaskovics visszahúzódó természetű ember volt. Agglegény maradt, szenvedélyei nem voltak, bár jó érzékkel szerette a szépet és a kényelmet. Nagy társaságban nem érezte jól magát, félrevonult néhány meghittebb barátjával, tanítványával, akik számára ezek a beszélgetések életre szóló élmények maradtak. Érdemes néhány idézetet kiragadni a már említett Bíró Imre könyvből: “ Blaskovics László olyan ellentéte volt Grósz Emilnek, mint a feketének a fehér, mint tűznek a víz….A két merőben más alkatú, vérmérsékletű, hajlamú, felfogású és kedvtelésű mester a maga módján szerette egymást, noha nyílván mindkettőnek meg volt a másikról, a másik szokásairól, rigolyáiról a véleménye. Grósz Emil a maga munkákkal zsúfolt, hajszás életének szemszögéből nem sokra becsülte Blaskovics puha lassúságát, derűs nemtörődömségét, míg Blaskovics amikor meglátta, hogy barátja már izgatottan kezdi rakosgatni asztalán az irományait, szép ráérősen odaballagott hozzá, és nem titkolt iróniával mondta: Hát én megyek Emil… Látom, hogy neked már adminisztrálhatnékod van. ….. Grósz Emil még 70 éves korában is besietett , Blaskovics szép kényelmesen besétált. Taxin jött mindennap, csevegett a sofőrrel pár pillanatig a járdaszélen, aztán tempósan, minden sietéstől irtózva elindult a kapu felé. Már 10 óra felé járt az idő, amikor belépett. Megérkezését nem előzte és nem kísérte a klinika életének semmiféle változása, …. mintha nem is a klinika igazgatója jött volna fel a lépcsőkön. Zömök, kissé pocakos termetén mindig hibátlan eleganciájú ruha feszült, keménygallérja és ingmelle csillogott a tisztaságtól. .. Gesztusai kimértek és finomak, hangja halk és egész magatartásából közvetlenség és szerénység áradt. A klinika eseményei nem nagyon izgatták, … három év alatt két ízben ha kijött az ambulanciára. Vizitet is ritkán tartott , fehér köpeny nélkül, civil-eleganciában, …. Azok a kórtermi rendetlenségek, amelyeknek ezredrésze is kihozta volna a sodrából Grósz Emilt, csorgó vízcsap, gyűrött ágynemű, rendetlenül álló székek és asztalok, éppúgy leperegtek róla, mint ahogy nyílván az sem zavarta volna, ha a kórterem négy fala lassan eltűnik, vagy a klinika valamelyik emeletét egy éjszaka elrabolják az Ezeregyéjszaka dzsinnjei. ….Blaskovics a legsúlyosabb komplikációkat is egykedvű szakszerűséggel figyelte, semmi sem rázta meg, semmi sem hozta izgalomba. Visszavonult, békét és nyugalmat áhító tudós volt. Egyszer hárman szálltunk be a liftbe, Blaskovics, egy régi asszisztense meg én. Egyszerre a professzor odaszólt a segédjéhez: Te János, nekem azt mondta a Horváth, hogy szidjalak össze valamiért…Nem tudod, miről lehet szó? - Nem tudom Professzor Úr ! - Ugyan kérdezd már meg tőle!. Mindnyájunkat tegezett,… s valami meghitt családias hangulatot árasztott maga körül. A háború előtti utolsó évek a német áfium terjedésének, a faji törvényeket bevezető és kikényszerítő uszító propagandának az évei voltak, de a Blaskovics klinikán belül soha egyetlen rosszindulatú hang sem csendült. Grósz Emil azt írja Blaskovicsról, hogy tetőtől talpig gentleman volt. Jönni, menni, érdeklődni, intézkedni, aktákat tanulmányozni és szignálni soha nem láttuk. Az igazgatói szoba süppedő bőrfotelében ült, békésen cigarettázott és olvasgatott Blaskovics. Egyszer a véletlen szeszélye révén éppen akkor mentem be hozzá, amikor egy régi segédje az íróasztalra rakta ki a Stuttgartból frissen érkezett nagy műtéttanát, az Eingriffe am Auge című művet…. Nézte az adjunktusát, aki a csomagokat bontogatta, nézte az asztalra tett, még nagyon nyomdaszagú könyveket, minden különösebb “szerzői” izgalom és megindultság nélkül, cigarettázva, csendes félmosollyal, mint Mikszáth öreg szolgabírái, akik békésen csibukozva vallatták a gyilkosokat. Igy ült Blaskovics, miközben ott feküdt előtte az asztalon életműve, talán a legnagyobb alkotás, amit eddig magyar szemész a világnak adott.” Így írt Bíró Imre Blaskovicsról, az emberről, akinek pedig mestere, Grósz Emil iránti elfogultsága a könyv minden sorából árad. Nézzük, milyen volt Blaskovics, a szemész. 68 közleménye jelent meg, pályatársaihoz képest kevés, külföldön keveset publikált, és bár németül kiválóan beszélt, külföldi kongresszusokon mégis ritkán szerepelt. Komoly gátlás volt számára az a körülmény, hogy nem anyanyelvén beszél. 27 eredeti műtéti leírása van, 9 műszerkonstrukciót állított össze, legalábbis ami sikeres volt. Blaskovics műtéteinél, a műtőasztal mellett ott állt fehér orvosi köpenyben az egykor híres orvosi műszerész cég a Rédl és Jonke öreg mestere, a Jonke, (aki ugyan sem Jonke nem volt, sem Rédl, hanem Bornstein), s akivel Blaskovics a kések, csipeszek minden elképzelhető formájáról és alakjáról állandó diskurzust folytatott. Blaskovics szünet nélkül változtatott és módosított, mindig újabb és tökéletesebb megoldások felé törekedett. Blaskovics mindenekfölött és elsősorban operatőr volt. Már aránylag fiatalon elnyerte szemorvosi körökben a “szemoperálások nagymestere” kitüntető címet. Élmény volt őt műtét közben figyelni , a nézőknek az volt az érzése, hogy számára az operálás merő élvezet. Mint hegedűművész a vonóját, játszi könnyedséggel kezelte a Graefe-kést és az egyéb eszközöket. Kifogyhatatlan türelemmel tudott megoldani bármely műtéti feladatot. Olyasvalaki, aki nem ismerte kellőképpen, ezt puha lassúságnak vagy derűs nemtörődömségnek tarthatta, noha tulajdonképpen a feladat fölötti teljes uralmat jelentette. S egyúttal annak az operatőri elvnek a megvalósítását, hogy minél izgalmasabbá és bonyolultabbá lesz lefolyásában valamely műtét, annál mélyebbé kell válnia az operatőr nyugalmának. Jelszó volt, hogy nincs nagyobb veszedelem, amely az operatőrt – s természetesen a beteget is – fenyegeti, mint az, ha műtét közben elveszíti a nyugalmát. Minden Blaskovicsról szóló emlékezésben olvastam egy mondatát. Amikor a heges kötőhártya újra és újra beszakadt, a fonalakat nem volt hova beölteni, az egyesítésnek és a fedésnek a lehetősége veszni látszott, az asszisztensek kimerültek, Blaskovics megszólalt: Most pedig következik a fonalak rendezése… Mintha minden a legnagyobb rendben lett volna, a fonalakat nyugodtan rendezgette. Közben néhány kisebb metszés, a karéjok némi átalakítása és egyszer csak minden összeállt, a fonalak tartottak, a sebek befedődtek, a műtét befejeződött. Talán érdemes még egy Bíró Imre-féle összehasonlítást idézni:” Grósz Emil egyik szemével műtét közben mindig a beteget figyelte, Blaskovicsot csak a műtét érdekelte. Ha egy sok varratot igénylő nagy plasztikánál a bőr csak két varrat között ráncot vetett, Blaskovics képes volt felbontani az összes varratokat és mindent elölről kezdeni, egy angyal szelídségével és egy sziklatömb nyugalmával. Grósz Emil minden műtétben szamaritánus cselekedetet, Blaskovics művészi alkotást látott. Az egyiknek a beteg volt a fontos, a másiknak maga a műtét, az egyik a célt nézte, a másik az utat.” Nemzetközileg ismertté ptosis operációja tette, mely még ma is használatos műtéti eljárás, és ma is egyet kell érteni Blaskoviccsal, aki 1908-ben ezt írta az Orvosi Hetilap hasábjain: “a műtéttől hasznot csak akkor várhatunk, amidőn a szemhéjemelőnek valamely működése van.” Ugyanakkor érdekes, hogy ez az izzig-vérig operatőr típusú ember élettani optikai problémákban is jelentőset alkotott, a látóélességre új egységet, az oxyoptriát bevezette, ehhez táblákat alkotott, melyeket a decimális rendszer előtérbe kerülése után módosítottak és a jelenlegi táblák is ezen alapulnak. 27 eredeti műtéte közül 10 plasztikai sebészeti jellegű (2 kantoplasztika, trapézplasztika, felső és alsó szemhéj coloboma-műtéte, ptosis műtét, 3 entropiumellenes műtét, a felső szemhéj teljes pótlása). Nézzünk most ebből néhányat.
Entropium-ellenes műtét
Ektropium-ellenes műtét
Trapézplasztika a külső zug zárására
Még sorolhatnánk a számos szellemes Blaskovics műtétet, de térjünk át egy izgalmas kérdésre, mely nem is szerepel az önálló műtétek között nála, az íves plasztikára. A Szemészet c. szaklap 50. évfolyamában, 1913-ban találtam egy Blaskovics közleményt, mely “Az alsó szemhéj forradásos kifordulásának műtételéről” címet viseli, és melyben leírja, hogy idősb Siklóssy Gyula az 1880-as évek végén leírt egy íves lebenyes megoldást belső szemzugtájon jelentkező ektropiumok műtétére, mely Blaskovics szerint azért nem terjedt el igazán “ mert szépség szempontjából nem ad kielégítő eredményt”. Ezért Blaskovics Siklóssy eljárását módosította. Sajnos nem tudom megmondani, hogy az itt közölt lebeny milyen további módosításokon ment keresztül, mivel a világháború alatt igen szegényessé vált az orvosi irodalom. Mindenesetre az orvostörténet úgy tartja számon, hogy Blaskovics és ifjabb Imre József egymástól függetlenül kidolgozta az íves lebenyt, melyről egy-ugyanazon kongresszuson, 1916.június 11-én megrendezett hadi szemészeti kongresszuson tartottak előadást. A kongresszusról szóló beszámoló a Szemészet azévi egyetlen, rendkívüli számában oly szűkszavú, hogy számomra kideríthetetlen, mennyire volt azonos és mennyire különböző a két eljárás. A következő fellelhető adat az a bizonyos Blaskovics által tartott Schulek-emlékelőadás volt, melyet 1920. május 23-án tartott, és az Orvosi Hetilap kivonatolva közölt. Ebből számomra a következők derültek ki: Blaskovics hivatkozik a már említett 1913-as cikkre, hivatkozik arra, hogy a hadi kongresszuson colobomák ellen ajánlott egy módszert. És itt idézném az Orvosi Hetilapot: „A fedésre a Siklóssy-féle ívelt metszést használta fel, amelyet az alsó sebszél belső harmadán kezdünk el és az arcon fejezünk be. E módszer, noha az előadó id. Siklóssy műtétéből fejlesztette ki, teljesen azonos ifj. Imre József plastikájával, amely voltaképpen egy régi Celsus-féle műtét alapeszmjét valósítja meg. Az Imre-féle plastika a legtökéletesebben oldotta meg az alsó szemhéj-ektropium operálásának problémáját.” Számomra ez azt jelenti, hogy Blaskovics Imre-módszernek nevezte akkor az eljárást. Az előadás végén (bár nem volt szokás, hogy emlékelőadáshoz hozzászólások legyenek) Blaskovics maga kérte a szabályoktól való eltérést. Először Imre József kért szót, aki klasszikus szépségűnek nevezte az előadást, és az előadó e téren tett páratlan érdemeit dicsérte. Mivel azonban műtéti eljárásával oly részletesen foglalkoztak, a történelmi igazság kedvéért megjegyzéseket kívánt tenni. Először is tagadta, hogy eljárását Celsus alapján fejlesztette volna ki, az különben is véleménye szerint csak papiroson vihető ki, hanem önálló eljárásként, melyet 8 (ismétlem 8 !!-M.G.) év óta különböző előadások és közlések formájában ismertette. A Siklóssy-féle eljárással csak annyiban érez rokonságot, hogy mindkettő bőreltoláson alapul, de míg azé csak kisebb defektusok fedésére alkalmas, saját eljárása nagy arcdefektusok fedésére is . És végül a Blaskovics által ajánlott tökéletesítések arra a kérésre késztetik, hogy az eljárást ne Celsus-Imre elnevezéssel, hanem inkább Imre-Blaskovics névvel jelezze. Az akkor 36 éves Imre József maga javasolta a közös elnevezést. Blaskovics viszontválaszában az Imre-Blaskovics elnevezést megtiszteltetésnek véve, hozzájárult ahhoz. Később Imre mégis kifogásolta a kettős elnevezést, Blaskovics pedig békés természetének megfelelően elismerte a prioritást. A világ azóta pedig magyar lebenyként vagy Imre lebenyként ismeri az íves plasztikát, csak Zoltán János professzor kísérelte meg bemutatni Blaskovics érdemeit is, pl. a Plastic and Reconstructive Surgeryben 1988-ban megjelent cikkében.Blaskovics egyébként prioritási vitába sohasem bocsátkozott, mintha teljesen közömbös lett volna számára, hogy egy módszert róla, vagy másról neveznek el, pedig több alkalommal bizonyíthatóan előbb közölt eljárásokat, mint azok, akiknek nevéről később számon tartják azt. Ilyen volt Blaskovics, minden dicséret, magasztalás kellemetlenül érintette. Érdekes: Az Imre és Blaskovics név ma is összekapcsolódik, ugyanis a II.Szemészeti Klinikán Imre-Blaskovics-emlékérmet adnak az arra érdemeseknek. Végül néhány gondolat az ún. Blaskovics-iskoláról. Rendkívül érdekes, hogy a debreceni szemklinika történetéről szóló könyvben az az Alberth Béla professzor ír a Blaskovics iskoláról, aki több mint 10 évvel később kezdte pályáját Debrecenben, mint hogy Blaskovics meghalt. Igy ír: "Megtanultam, hogy a Kettesy klinikán a Blaskovics iskola alapelvei szerint élünk és dolgozunk, s nem sok idő múltán én is tudtam Blaskovicsra hivatkozni. Az iskolai szellem szüntelenül változik, fejlődik, tehát él, mert élnek időtálló alapelvei. Él a szabad kritikai szellem, ahol a professzornak is lehet, sőt ha szükséges ellent kell mondani, mert a professzor sem "Istentől és császártól való". A kétkedés, a baráti hangú kritika … elengedhetetlen a mindennapi klinikai , de a tudományos munkában is. A szabad kritikai szellemű iskolának lényege, hogy felnőnek, mert felnőhetnek benne kiváló tanítványok. Persze a Blaskovics iskolának is vannak bukott diákjai, kiket ez a szellem érintetlenül hagyott. E hibák miatt vessük el a Blaskovics-iskola szabad légkörét? Nem mert a lényeg mégis csak az, hogy az igazán tehetségesek teljes kibontakozását teszi lehetővé és segíti. Ez pedig a Blaskovics iskola másik alapelve. A lényegesre koncentrálni, a kevésbé fontos körülményeket pedig csak tudomásul venni. A Blaskovics iskola nemcsak a mindennapi szemorvosi tevékenység szempontjából tartja fontosnak a műtétet, hanem fontos szerepet tulajdonít ennek a szemorvossá válás folyamatában is. Hatéves korban kell megtanulni olvasni. Aki csak 20 éves korában tanul írni, behozhatatlan hátrányban van. Ugyanígy van a műtétekkel is. Az operálást 25 és 35 év között kell megtanulni. Aki ezt elmulasztotta, vagy nem volt rá lehetősége, már soha nem fog jól operálni. Ezért ad a Blaskovics iskola korán Graefe kést az ifjú szemészek kezébe, hogy azzal felelősséggel tanuljanak meg bánni. Ha a műtét nem ment simán, sürgősen kapnak egy másikat is, hogy megrendült önbizalmuk helyreálljon. Ha szemrehányást kapnak érte, és büntetésből hónapokig várhatnak a következőre, olyan izgalomban fognak újra a műtőasztalhoz állni, hogy a második, vagy a harmadik műtét sem fog sikerülni. Igy egy kezdőt csak tönkretenni lehet. Ha viszont a műtét jól sikerült, másnap a kötésváltáskor dícséretet kapnak a professzortól. Mert a professzor csak ekkor látja a beteget. Sohasem tartózkodik még a műtő közelében sem, ha a fiatal asszisztens operál” . Hogy a professzor jelenléte mennyire bénító lehet, arra a már többször említett Bíró Imre története a legjobb példa, aki egy esetet leírt, amikor a pályája csúcsán levő Imre József teljes drukkban operált, mert a műtő távoli sarkában ott állt a professzor, Grósz Emil, akinek fel sem tűnt, hogy ő most milyen hatást vált ki. Alberth Béla így folytatja: „S ha magam vittem egyáltalán valamire a szemoperációk terén, csak azért van, mert rengeteget asszisztáltam Mesteremnek, de ő engem csak docens koromban látott először operálni”. Egy ugyancsak többek által citált történet igazolja, hogy ezek az elvek Blaskovicstól származnak, hogy milyen fontosnak tartotta a fiatalok önbizalmát. Az I. világháború alatt kezdőként nála dolgozott a később nevessé vált amerikai szemész J.H. Grout. Megkérdezte tőle, hogy vállalkozik-e egy bizonyos műtétre, mire azt a választ kapta, hogy igenis vállalkozom, mivelhogy sokkal jobban meg tudom csinálni, mint maga a professzor Úr. És az ilyen válaszért nem szidás járt Blaskovicsnál. A Blaskovics iskolában van valami egészséges konzervativizmus, amely azt tanítja, hogy a beteggel beszélni kell. A műtét előtt egyszerű, őszinte szavakkal meg kell értetni a beteggel a műtét jelentőségét, a műtőben viszont már nincs helye érzelemnek, ott úgy kell operálni, ahogy Blaskovicsról írták: egy sziklatömb nyugalmával. A jó operatőr elsősorban cerebralisan és csak másodsorban manuálisan cselekszik. A Blaskovics iskola éppen arra törekszik, hogy tanítványai elsajátítsák ezt a cerebrális pluszt. Nem lehetett olyan rossz ez az iskola, mert volt egy időszak, amikor hazánk 6 szemklinikája közül 4 klinikán Debrecenben tanult tanszékvezető volt. És hogy a legnagyobb ember sem láthat mindent előre, arra egy utolsó példa: Kettesy professzor rájött, hogy a Thiersch transzplantátumnál mélyebben, de nem teljes vastagságban levett bőrrel sokkal jobbak a műtéti eredmények. Ötletét elmesélte Blaskovicsnak, aki mindig minden új megoldást támogatott. Ezúttal azonban azt válaszolta: "Aladár! Tudod, hogy én mindig támogatom az új dolgokat, de nem gondolod, hogy nevetséges lesz leközölni, hogy Te egy fél milliméterrel lejjebb vágsz, mint ahogy a Thiersch-lebeny készül?" A közlemény elmaradt és a félvastag transplantatum nem Kettesy nevéhez fűződik. Később Blaskovics - az iskola szabad szellemének megfelelően - természetesen saját maga is csinálta az irhafelezett bőr átültetését. A végére ide kívánkozik egy mondat Győrffy István könyvéből, aki ezt írta Blaskovicsról: A századelő három nagy tanítómestere közül humánum tekintetében őt értékeltem a legtöbbre. Humánum és fantáziadús alkotóművészet, ez volt Blaskovics László. Irodalom: - Alberth Béla – Zajácz Magdolna: A Debreceni Szemklinika története, 1921-1996. Debreceni Orvostudományi Egyetem Szemklinikája, Alföldi Nyomda, Debrecen, 1996. 173 p.
- Bartók Imre: A Magyarország Szemorvosainak Egyesülete 1916.június 11.-én, pünkösd vasárnapján tartott hadi üléseinek tárgyalásai. Szemészet, 53, rk.szám, 1-26,1916.
- Bartók Imre: A magyar szemészet története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954. 212 p.
- Bíró Imre: Egy klinika nem halhat meg… (Grósz Emil arcképéhez). Medicina, Budapest, 1964. 158 p.
- Blaskovics László: A canthoplastica új módja. Szemészet, 41, 193-197, 1904.
- Blaskovics László: A blepharoplasticáról. Szemészet, 42, 135-150, 1905.
- Blaskovics László: A ptosis megszűntetése a szemhéj hátulsó rétegének megrövidítésével és a szemhéjemelő előrevarrásával. Szemészet, 45, 196-200, 1908.
- Blaskovics László: A szemhéj szélének újjáalakításáról. Szemészet, 46, 144-148, 1909.
- Blaskovics László : Szemoperálások (In: Grósz Emil és Hoór Károly (szerk.): A szemészet kézikönyve, Franklin Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1910. 373-876 p.
- Blaskovics László: Az alsó szemhéj forradásos kifordulásának műtételéről. Szemészet, 1913, 50, 141-146.
- Blaskovics László: A szemhéjkészítés problémái az alsó pillán (Schulek Vilmos-előadás). Orvosi Hetilap, 64, 295-296, 1920.
- Blaskovics László - Kreiker Aladár: Eingriffe am Auge. Ferdinand Enke Verlag, Stuttgart, 1938. 450 p.
- Ditrói Gábor: Blaskovics László (1869-1938). Szemészet, 74, 2, 1-3, 1938.
- Győrffy István: A XX.században működött jelentősebb magyarországi szemorvosok adattára. Győrffy István kiad., Széchenyi nyomda, Győr, 1987. 172 p.
- Kreiker Aladár: Blaskovics László életrajza (1869 –1938). Szemészet, 74, 2, 9-18, 1938.
- Kreiker Aladár: Blaskovics László irodalmi munkássága (nem teljes összeállítás). Szemészet, 74, 2, 19-21, 1938.
- Pelláthy Béla: Blaskovics László temetése. Szemészet, 74, 2, 3-9, 1938.
Vissza az oldal tetejére Kovács József
(1832-1897)
(Az 1997. március 1-én, az MPHEST közgyűlésén elhangzott előadás és az Orvosi Hetilap 1998. évi, 139. évfolyamának 8. számában, a 437-440.oldalon megjelent közlemény rövidített változata) "Kovács József (1832-1897) sebész, budapesti egyetemi tanár, rektor. Kiváló sebészi készséggel rendelkezett, főleg a hólyagműtétek terén. Sebészeti szemlélete közel állott az asepsis fogalmához". Az Orvosi Lexikonban ennyi áll Balassa utódjáról. Annak ellenére, hogy 29 éven keresztül volt hazánk vezető sebésze, az utókor csaknem elfelejtkezett róla, pedig életrajzát végig követve egy rendkívül érdekes, bár ellentmondásos életút mutatható be. Ki volt hát Kovács József? 1832-ben a Tolna megyei Tengelicen született szegény családban. Dunaföldváron és Kalocsán tanult, a szabadságharc kitörésekor, 16 évesen honvédnak állt, de tífusza miatt hamar leszerelték. Felgyógyulása után két évig dolgozott, majd befejezte a középiskolát Pesten. Beiratkozott a pesti egyetem orvosi karára, majd a bécsi egyetemre, és ott szerezte meg orvosdoktori oklevelét 1858-ban. Egy gazdag barátja segítségével bejárta Nyugat-Európa sebészeti klinikáit. Pestre visszatérve letette a sebészdoktori szigorlatot is Balassánál, akinek annyira megtetszett az ambiciózus fiatalember, hogy maga mellé vette műtőnövendékként. Professzora igen nagy hasznát vette az éles eszű, kiváló kezű sebésznek, aki 1862-ben magántanári vizsgát tett műtéttanból. Kitűnő előadó volt, ezért a medikusok is szerették. Tanársegédi kinevezése lejárta után az éppen akkor kitört porosz-osztrák háborúban egy katonai kórház sebészeti osztályát vezette. Értékelői szerint zseniális hadisebész volt. "A gyors felfogás, az épp oly gyors elhatározás, a helyzet körülményeinek pillanatnyi áttekintéséből eredő és mégis minden részletet számbavevő erélyes végrehajtás, ezek a nélkülözhetetlen kellékei az igazi hadisebésznek, mind majdnem felülmulhatatlan fokban állottak Kovács József rendelkezésére" - írták róla. A lövedékek felkutatására elektromos csengettyűvel jelző golyófogót szerkesztett, melyről a hazai és külföldi szaklapokban is beszámolt. Hadi sebészi ténykedéséért a Ferencz József rend és a szász királyi Albrecht rend lovagkeresztjét kapta. Hazatérve a Szent Rókus Kórház nőgyógyászati osztályán dolgozott 1868-ig, amikor Balassa váratlan halála után, 36 évesen helyettes tanárként átvette a Sebészeti Kóroda vezetését. 1870-ben a kari szavazáson 8:7 arányban a gyakorlati sebészet rendes tanárává nevezték ki Lumniczer Sándorral szemben. A kóroda ekkor 38 ágyas, 7 kórtermes. Az 1871-74-es időszakról két fiatal tanítványa, Antal Géza és Réczey Imre ( a majdani professzor) könyvet adott ki, ebből idézem a következő adatokat: a 3 év alatt 682 beteg feküdt a klinikán, átlag 41,1 napos ápolási idővel, a halálozás 4,83 % volt, a szerzők hangsúlyozzák, hogy "e kedvező gyógyulási viszonyok feltételező okai között ...nem csekély befolyást kell tulajdonítanunk a tulságos szigorral ellenőrzött tisztaságnak, és a sebek kezelése körüli eljárásunknak". Kovács József a sebkezelés kulcsát nem az akkor a világot bejáró Lister-féle antisepsisben látta, a karbolspray-t veszedelmesnek és a Lister-eljárást "legalább is teljesen felesleges, ha nem teljesen téves"-nek ítélte, hanem Semmelweis szellemében a tisztaság mindenek feletti fontosságát hirdette. Milyen sebész volt Kovács József? Utóda (és korábban tanítványa) Dollinger Gyula emlékirataiban így ír róla: "Főnököm, Kovács József professzor... imponáló külsejű, éleseszű, vezetésre vágyó, támadó természetű férfiú volt... Megnyilatkozásai rendesen ellentmondást nem tűrő és sokszor kiméletlen jelleget öltöttek. Sebészeti tudása Balassától származott, akiről azonban sohasem nyilatkozott rokonszenvesen. És mégis nála Balassa tanai jó talajra találtak, mert skeptikus gondolkodása és józan természettudományi felfogása megóvta a különböző efemer tekintélyek tanai után való kapkodástól... Őmaga a szakbeli irodalmat akkor már nem forgatta. A Balassa örökség mindenkorra elegendőnek tetszett arra, hogy azt a saját kritikus eszével az egyes esetre alkalmazva, a sebészet összes kérdéseiben megtalálja a helyes megoldást. ...az általa operált petefészektömlők csonkjait..., nagy méhfibromák kimetszése után a méh sebét catguttal bevarrta, peritoneummal befedte és elsüllyesztette. A külföldi operativ nőgyógyászat csak nagysokára, a nyilt csonkkezelésen keresztül emelkedett fel ide... Arcképlési plastikai műtétek mellett mindinkább húgykő, húgycsőszűkületek, hólyaghüvelysipolyműtétek képezték kedvenc thémáit". A már említett Antal-Réczey kiadvány számos plasztikai műtétjét mutatja be képekkel illusztrálva. Áthatoló orr- és szemzugi tumorok, noma okozta ajak- és pofahiányok, nyúlajak korrekcióját végezte különböző lebenyekkel és az akkori lehetőségekhez képest kiváló eredményekkel. A könyv részletesen tárgyalja a klinikán alkalmazott műtéti és sebkezelési eljárásokat, leírván azt, hogy az anyaghiányokat mindig képlőműtét által igyekeznek pótolni, melyet azonnal a kiirtás után végeznek. A műtéti eljárások az akkori ismeretek kiváló felhasználásáról tanúskodnak. 1874-ben megválasztották a Magyar Királyi Tudományegyetem rektorává. Beiktató beszédével óriási feltűnést keltett, mivel a homeopathák támogatása miatt a kormányt támadta benne. Bár heves támadások is érték, az egyetemi ifjúság fáklyás zenével üdvözölte. Elsősorban az ő erőfeszítéseinek volt köszönhető, hogy 1876-ban megnyílt az új, korszerű sebészeti klinika az Üllői út és a Mária utca sarkán (ez a mai Bőrgyógyászati Klinika). Itt már 10 orvos, 10 nővér dolgozott, 500-600 körüli évi fekvőbeteg és 4000-es ambuláns betegforgalommal. Milyen ember volt Kovács József? A múlt század híres írója, Eötvös Károly visszaemlékezéseiben ekkép ír róla: "Kovács József rendkívüli ember volt. Már külseje is feltűnt. Gyönyörű férfi, magas és arányos termet, hatalmas busa fej, élesen néző, okos és tüzes szemek, vastag bajusz, piros arcz, tökéletes magyar alak. Elméje óriási.... Kovács József elméje a ritkán előforduló nagy elmék közé tartozik. Ennek az elmének a tömege szinte zsibbasztó hatást gyakorolt rám.... Egész életemben soha nem találkoztam senkivel, akiben az agynak erősebb, gyorsabb, hatalmasabb és üdébb működését vettem volna észre, mint benne." Ennek ellenére nem sokat publikált, félig kész Műtéttana nem került kiadásra, és harminc körüli közleménye jelent meg mindössze. Rendkívül sokrétű tevékenységet folytatott. Nagy szerepet játszott a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésein, a megalakuló Igazságügyi Orvosi Tanácsnak első elnöke lett, ugyancsak elnöke volt a Budapesti Orvosi Körnek, tagja az Országos Közegészségügyi Tanácsnak. 1886-ban Poor Imrétől átvette a Gyógyászat című újság tulajdonosi jogait, ennek mellékleteként 1888-ban megalapította a Honvédorvos című újságot. Munkássága alapvető a honvédegészségügy megteremtésében. A Gyógyászat című újságban sajnos folytatta elődje konfrontálódó vonalát, amely az Orvosi Hetilappal és a Markusovszky körül kialakult társasággal szemben nyilvánult meg, így újságjában rendszeresen jelentek meg bíráló, sokszor lejárató hangnemű cikkek Markusovszkyval, Lumniczerrel, Jendrassikkal, Hőgyessel, Korányi Frigyessel, Bókaival szemben. Ugyanakkor tanítványai egy része határtalan szeretettel és tisztelettel kísérte munkásságát. 25 éves tanári működése alkalmából 1894-ben nagy ünnepséget rendeztek: miniszterek, politikusok, az Akadémia tagjai, élükön Eötvös Lóránddal köszöntötték. Ekkor már súlyos cukorbeteg volt, mégsem vonult vissza. Valószínűleg betegsége is oka volt egyre fokozódó konfliktusainak. A szakma rohamos haladását nem követte. A hasműtét ritkaság volt nála, pedig Herczel Manó magánklinikáján a '90-es években már ez volt a leggyakoribb műtét. Rendkívüli tekintélyétől támogatott merev konzervativizmusa minden újnak akadálya volt. A medikusokkal kapcsolatos szigorúsága csak fokozódott, a szigorlatokon nála 80% volt a bukási arány, a II. klinikán Réczeynél 7%. Ez ahhoz vezetett, hogy 1896.december 4-én a medikusok diáktüntetést szerveztek. Kovács József a rendőrség beavatkozását kérte. A dékán az egyetemi autonómia megsértése miatt távozásra szólította fel a rendőrséget. A medikusok beadványt készítettek, kifogásolva a professzor vizsgáztatási módszerét, azt, hogy gyakran elmaradnak az előadások, továbbá, hogy a klinikán durván bánnak a betegekkel és tettleges bántalmazás is előfordul. Kovács József hírlapi cikkekben utasította vissza a vádakat, a vizsgáztatásról azt mondva, hogy "a szigorló vagy tanuljon, vagy menjen a fenébe". Ami pedig a rossz bánásmódot, nevezetesen a "magyar narcosist" illeti, azt nyilatkozta, "évtizedek óta célszerűnek találta, hogy a szigorú fellépés által a kedélyt morális kényszerhelyzetbe hozza, a mi szerinte a haszontalan és sokszor veszélyes elaltatást szükségtelenné teszi". A kari tanács egyaránt figyelmeztette Kovács professzort és a hallgatókat is. A medikusok úgy fejezték ki tiltakozásukat, hogy a következő szemeszterre Réczeyhez 253, Kovácshoz 4 hallgató iratkozott be. A lefolyt események egészségileg is megrendítették ezt a kemény embert. 1897. július közepén bal halántékán furunkulus, majd karbunkulus keletkezett. Kollégái megoperálták, de a sepsis kialakulását újabb műtéttel sem tudták meggátolni, és 1897. augusztus 6-án elhunyt. Kovács József, Balassa tanítványa 29 éven át volt professzor. "Korán, hatalmas orvosi képességeinek, sebészi talentumának teljes kifejlődésére túlkorán lett professorrá, az ország legelső sebészi tekintélyévé, úgy hogy a tanulás, kutatás és a próbálkozás legerősebb indítója és mozgatója, az előrejutás és küzdés számára megszűnt. Így elvei hamar kikristályosodtak, irányító eszméi dogmákká meredtek és abban a nagy átalakulásban, mely a sebészet terén a nyolcvanas és a kilencvenes évek folyamán végbement, Kovács József alig vett részt, sőt bizonyos ellenszenves bírálattal és idegenkedő érzésekkel kísérte" - írták róla. Utóda, Dollinger Gyula ezt írta: "Amikor át kellett vennem a Kovács klinika ideiglenes vezetését, a klinika abban az állapotban volt, amelyben 20 esztendő elött megnyitottuk". Magyary-Kossa Gyula, a kiváló orvostörténész könyvében így ír: "Bizonyos összeférhetetlenség tette őt megközelíthetetlenné. De akik e kérget áttörték, azokkal jól megfért, sőt hajlott szavukra, tanácsukra. Legközelebbi tanítványai szívvel-lélekkel ragaszkodtak hozzá s a belőle áradó tudás kitűnő iskolává egyesítette környezetét". Ki volt hát Kovács József? Kiváló sebész, de hasműtéteket alig végzett. Semmelweis egyik legkövetkezetesebb követője, de a kortárs nemzetközi orvostudomány vívmányainak elutasítója. Laptulajdonos, de ő maga alig publikált. Óriási, szellemes elme, de a kor nagy elméinek esküdt ellensége. A medikusok 1874-ben ünnepelték, 1896-ban fellázadtak ellene. Kiváló mestere volt a plasztikai sebészeti és hólyagműtéteknek, a hadi sebészetnek, a honvédegészségügy hazai megteremtője. A magyar orvostörténelem markáns, különös és különleges személyisége volt, száz évvel ezelőtt hunyt el. Vissza az oldal tetejére Lumniczer Sándor
(1821-1892)
( A MPHEST 1996. február 24-i közgyűlésén elhangzott elõadás és a Magyar Traumatológia, Ortopédia, Kézsebészet és Plasztikai Sebészet című folyóirat 1996. évi 39. évfolyamának 2. számában a 166-174. oldalon megjelent közlemény rövidített változata) 175 évvel ezelőtt, 1821. március 29-én Kapuváron született Lumniczer Sándor neves családban. Nagyapja, Lumnitzer István (még tz-vel) Pozsony város főorvosa, híres botanikus is;apja Lumnitzer József a kor neves mezőgazdásza, anyja pedig Schoepf Zsuzsanna, Schoepf-Merei Ágost húga. Iskoláit Kőszegen, Pozsonyban, majd Sopronban végzi. Orvosi tanulmányait a kor szokásainak megfelelően Pesten és Bécsben folytatta. A pesti egyetemen ekkor Stáhly Ignácz volt a kari igazgató, tanárai között volt Bugát Pál (elméleti orvostan), Fabini Tódor (szemészet) és legfőképpen Balassa János (gyakorlati sebészet). 1844-ben 45-en végeztek, évfolyamtársa többek között Markusovszky Lajos, de Bécsben ismeretséget kötött az ugyancsak 1844-ben végző Semmelweis-szel is. 1843-45 között Balassa mellett tiszteletbeli segéd. 1844-ben sebésztudorrá, majd orvostudorrá avatják. Ez utóbbihoz disszertációt kellett írnia, melynek témájául - nyílván Balassa indíttatására - a képlő sebészetet választotta. 1845-47 között a "bécsi iskola" híres sebésze, Schuh professzor mellett dolgozik Bécsben, közben 1846-ban szülészmesterré is avatják. 1847. januárban természetesen Pestre siet, amikor - néhány hónappal Morton és Warren után - Balassa klinikáján sor kerül az első magyarországi éter-bódításra. A műtétnél Balassa mellett ott állt az új magyar orvos-generáció színe-java: Markusovszky, Korányi Frigyes, Arányi, Bókai és Lumniczer is. Ezután európai tanulmányútra indul, végigjárja Párizs, London, Zürich híres sebészeinek klinikáit. 1848-ban természetesen az ő életét is a történelmi események alakítják. 1848. augusztusban zászlóalji főorvos, majd törzsorvos, végül 1849. júliustól a honvédség egészségügyi főnöke, 28 évesen (!). Ebben a pozícióban - haláláig tartó jóbarátja, az akkor kinevezett fővezér Görgey Artúr javaslatára - Flór Ferencet váltja. Szakmai működéséről, szervezőképességéről csak felső fokokban beszélnek, Görgey ezt írja róla: "szervező tehetséggel, éber körültekintéssel, előrelátással és folytonos előregondoskodással, továbbá szigorú rendszeretettel, testi fáradságot nem ismerő, mindig egykedvű lelki bátorsággal és hozzá még oly személyes tekintettel bír, melynélfogva egyetlen bátorító szava elegendő, hogy a legszélsőbb erőmegfeszítésre, sőt - mikor olyan a helyzet - halálmegvető kitartásra lelkesítse alájarendelt orvostársait". 1849-ben ő írja meg és adja ki az első magyar honvéd sebészorvosi könyvet: "Ideiglenes utasítás a földunai m.k. hadsereg orvosai számára miheztartás végett a Hadi-Fővezérség meghagyásából" címmel. A szabadságharc bukása után Lumniczert internálják, majd besorozzák az osztrák seregbe betegápolónak (!!). Bár Haynau bukása után barátai közbenjárására leszerelik, a honvédorvosi kar utolsó főnöke állást nem kap, így inkább második európai tanulmányútjára indul. Visszatérése után Balassa kínál számára magánasszisztensi állást (aki addigra már visszakapta a szabadságharc bukása után elvett katedráját). A Balassa szellemi vezetésével kialakuló ún. "pesti orvosi iskola" tagjaként ő is tevékeny szerepet játszik abban, hogy Markusovszky alapításában 1857-ben létrejöjjön az Orvosi Hetilap. Bár az orvosi szakmai életben igen aktívan részt vesz, megfelelő állást igen nehezen kap. 1861-ben - eleinte díjtalanul - elvállalja az akkori egyetlen pesti kórház, a Szent Rókus Kórház II. sebészeti osztályának vezetését. 1868-ban "Az erőművi sértések tanából" kap egyetemi magántanári, 1872-ben rendkívüli tanár címet és csak 1880-ban nevezik ki rendes tanárnak, amikor a Rókus Kórház II. sebészetét átveszi az egyetem II. Sebészeti Klinikának. ( Eközben 1870-ben hiába pályázik Balassa megüresedett tanszékére Kovács Józseffel szemben). Számos szakmai elismerés éri: a Magyar Királyi Orvosegyesületnek főtitkára, alelnöke, majd 1880-86 között elnöke, szerepet játszik a Magyar Vöröskereszt és az Országos Közegészségügyi Tanács létrehozásában (ez utóbbinak 1881-től szintén elnöke). Nevét viseli a Lumniczer-fogó. Szakmai és oktatói tevékenységét utóda, Réczey Imre a következőképpen jellemzi: "Tanári mûködésében fõleg azon páratlan szorgalom és lelkiismeretesség által tûnt ki, melylyel hivatása kötelességeit teljesítette. Mindhaláláig a sebészet rohamos haladását szemmel kísérte és klinikáján a legmodernebb felfogásokat és eljárásokat törekedett meghonosítani, nemcsak elõadásai és gyakorlata által, hanem irodalmi mûködése által is." Művei bár nem úttörők, de mindig a kor színvonalán állók s nagyrészük az újabb sebészeti vívmányoknak hazánkban való meghonosításához lényegesen hozzájárultak. Ő volt pl. a legelső, ki hazánkban a Lister-féle carbolpastával tett kísérleteket a sebek gyógyításában. Előadása vontatott volt ugyan, de mindig oktató s azért tanítványai örömmel keresték fel klinikáját, mert itt a sebészet újabb vívmányait sajátíthatták el. Műtevésében nagy megfontolással járt el és kitűnő műtői technikával rendelkezett. Mindezen széles körű szakmai tevékenység mellett rendkívül színes egyéniség. Több nyelven beszélt, igen nagy olvasottságú ember volt. Jól vívott és lovagolt, szellemes társalgó, kiválóan táncolt - képes volt a zajló Dunán fél napig tartó csónakázással átkelni egy bál kedvéért - orvosbálra őmaga is komponált keringőt, kiválóan rajzolt. Mindemellett végtelenül korrekt ember volt: "Igaztól eltérő szó ajakát el nem hagyta, soha olyat nem cselekedett, ami igaztalan lett volna mással szemben...Igy soha ügy rovására senkivel nem paktált, így sokan kimértnek és hidegnek tartották" - írta róla tanítványa Janny Gyula emlékbeszédében. Tagja a Német Sebésztársaságnak, levelező tagja a bécsi orvosegyesületnek. A politikai enyhülés következtében - újabb hivatalos elismerések is érik: királyi tanácsos, majd miniszteri tanácsos (1884), végül a főrendiház tagja lett (1885). Élete utolsó éveiben is folyamatosan tevékenykedett - az egyre jobban elhatalmasodó tuberculosis ellenére. 1892. január 30-én hunyt el. Itthon Janny Gyula búcsúztatta emlékbeszédben, külföldön pedig - magyar orvos számára ritka megtiszteltetésként - a Lancet emlékezett meg róla nekrológban ("Lumnitzer was a great and skilful surgeon"). Az életpálya ismertetése során csak futólag említettem Lumniczer kapcsolatát a plasztikai sebészettel. Ez a kapocs elsősorban az orvostudori disszertáció, és ez az 1844-ben megjelent 46 oldalas könyvecske az első magyar plasztikai sebészeti könyv. Hangsúlyozom magyar, akkor, amikor az egyetemi oktatás nyelve főleg latin és német volt. 1994-ben ünnepelhettük volna 150 éves évfordulóját, ha nem felejtkezünk el róla. Mi lehet a viszonylagos ismeretlenség oka? Az elsőszámú ok nyilván az, hogy ez a mű "csak" egy disszertáció. Hőgyes Endre 1996-ban kiadott Emlékkönyve, mely igen alapos és részletes ismertetője az egyetem orvosi kara működésének, Lumniczer 65 cikkét és előadását említi, de a sort csak egy 1859-ben, az Orvosi Hetilapban megjelent cikkel kezdi, nem említi sem a plasztikai sebészeti disszertációt, sem a honvédorvosi könyvet. A szabadságharc ügye mellett elkötelezett orvos könyveit nem lehetett szerencsés őrizni, alighanem ez az oka, hogy a plasztikai sebészeti könyv (tudomásom szerint) csak a Széchényi Könyvtárban található meg egy példányban, a honvédsebészi könyv pedig ott sem. További ok lehet, hogy Érczi és Zoltán alapműként használt könyvének történeti fejezete sem említi. 1964-ben közölt róla először adatokat az Orvosi Hetilap. A könyv címlapján ez áll: "Orvos-sebész értekezés a képlő sebészetről általános szempontból. Orvostudorrá létekor írta Lumniczer Sándor sebésztudor." Nyomatott Landerer és Heckenastnál, Pesten 1844-ben. Bár nem találtam adatot a disszertáció megvédésének körülményeiről, de minden utólagos értékelője szerint a mű messze túlszárnyalta a szokásos egyetemi szintet. Kiváló összefoglalása a plasztikai sebészet XIX. századi ismereteinek, és nem utolsó sorban Balassa János oktató szellemének. Ismerkedjünk meg röviden Lumniczer méltatlanul kevéssé ismert könyvével. Az első fejezetben a képlő sebészet fogalmát a következőképpen határozza meg: "A sebészetnek azon ága, melly az emberi életműség valamely részének csonkaságát vagy hiányát hasonnemű képletek által helyre pótolni tanítja, képlő vagy képző sebészetnek (chirurgia plastica) mondatik. Főjelleme az illy képlõműtésnek az, hogy a műtő a csonka életmű szomszédságában lévő vagy távolabbi hasonneműs elemű részeket a csonka helyre átteszi s oda növeszti, s igy a csonkaság kiegészíttetik és a hiányos életmű zavart működései némileg helyre pótoltatnak". Leírja a plasztikai sebészet történeti előzményeit, javallatait és ellenjavallatait. "Legfontosabb javallatul szolgáljon tehát e pontot illetőleg az illető testrész idomának egyéb módon helyre nem állithatása, és az észszerűleg reménylhető sikeres eredmény általi nyereségnek a műtét lehető veszélyes következményeihez képesti lényeges túlnyomó aránya". Leírja a műtéthez szükséges "előkészítményeket", a műtét szakaszait. Felosztása szerint "a bőrlemezt képző és áttevő módok lehetnek a távolabb fekvő részekről, illetve a közelfekvő részekről képzettek". Távolról lehetséges: "1. A lemez tökéletes elválasztásával...2. A lemeznek mindaddig el nem választásával, míg az a pótlandó fölülethez nem hegedt". Az 1. pont lényegében a szabad bőrátültetés, melyről konklúziója igen érdekes: "A dolgot általában véve, az egészen elválasztott bőrlemez áttétele s máshová növesztése a képlő sebészet még tisztán meg nem fejtett tételei közé tartozik, mert az egykét szerencsés esetek csak történettani ritkaságokként tekinthetők, mellyekből a dolognak csupán lehetősége tűnik ki, de bizonytalan sikere a gyakorlatra kevés hasznot igér". ( Még Lumniczer életében írja le majd Reverdin és Thiersch eljárását !) Ismerteti az "olasz", és a "német modorban" készített lebenyeket. A közelfekvő részekről való bőrpótlásnál 8 módot sorol fel, melyek közül a legismertebb az "indiai modor" volt. Felhívja a figyelmet arra, hogy a zsugorodás miatt többet kell metszeni;hogy "a tengelykörüli forgatás soha egy félkört ne tegyen", bemutatja a különböző "műtételeket". Leírja, hogy a "befelé fordított felbőr megváltozik és nyálkahártyához leend hasonló". A bőrlemez áttolását minden részeken ajánlja fedésre. Tárgyalja a vérzéscsillapítást és a varrattechnika fontosságát ( Ez utóbbi mai szemmel igen érdekes: a beöltött tűre kívülről helyezték rá az ún. nyolcas kötést, a tűk bent maradtak és "varratszedéskor" a tűket kellett eltávolítani). Leírja a "hegedékeny nyirk" segítségével végbemenő elsőfokú és "genyel járó gyulladás" által letérejövő másodfokú hegedést. Végül az "utóbánás" fontosságára hívja fel a figyelmet: "A képlőműtés után csak akkor reménylhet a sebész kedvező eredményt, habár legjobban műtött is, ha utóbánása célszerű". A disszertáció befejezéseként 9 latin nyelvű tézist függeszt munkájához. Ezek 9. pontja rendkívül érdekes tudománytörténeti tény: "Febris puerperalis non existit" (!!!), vagyis a gyermekágyi láz nem létezik. Ne feledjük, Semmelweis 3-4 évvel később kezdi hirdetni felismerését a gyermekágyi láz és a sepsis azonosságáról! Megállapíthatjuk, hogy könyve igencsak figyelemreméltó mű. Pontos rögzítése a plasztikai sebészet XIX. század közepi ismereteinek, ma is helytálló megállapítások és megfigyelések sorával. Nyelvezete múlt századi, de véleményem szerint igen élvezetes. Azt pedig nem róhatjuk fel a végzős orvostanhallgatónak, hogy akkor még nem látta meg a szabad bőrátültetés jelentőségét. A körülményeket figyelembe véve ( hiszen narkózis, érzéstelenítés, sterilitás a mai értelemben nem létezik még akkor) eredményeik csodálnivalók. Mindenkinek ajánlom, hogy ismerje meg Lumniczer és mestere, Balassa plasztikai sebészeti műveit. A 175 éves Lumniczer és 150 éves plasztikai sebészeti műve megérdemli az utókor tiszteletét. Vissza az oldal tetejére Dr. Máté Ferenc
(1923-2004) Máté Ferenc 1923 okt. 1-én született Budapesten, 10 gyermekes MÁV tisztviselő családban. Középiskoláját a Budai Ciszterci Gimnáziumban végezte.Az orvosi egyetemet 1945-ben kezdte el a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Tanulmányát megszakítva mentősként dolgozott 1956-ig. Ezután az Orvostudományi Egyetemre visszakerült és diplomáját 1961-ben nyerte el. 1961-tőI 1990-ig (nyugdíjba vonulásáig) Plasztikai Sebészeti Osztályon dolgozott. Először a Bakács téri Kórházba került, majd átszervezés kapcsán a Péterfy S.-utcai Kórház Szövetség utcai részlegére, amely részlegnek később orvos igazgatója is volt. Általános sebészeti és plasztikai sebészeti képesítéssel rendelkezett. Szakmai munkáját igényesség és pontosság jellemezte. A fiatal orvosokkal, nagy türelemmel foglalkozott. Kitűnő latin tudásának mindenki nagy hasznát vette. Az új dolgokra fogékony volt, számos dolgozata jelent meg itthon és külföldön. Baráti kapcsolatot tartott több külföldi plasztikai sebésszel. Betegei, munkatársai szerették, Figyelmességét, udvariasságát ma is példaként emlegetik. Családi élete példás volt. Betegségeit türelemmel viselte. Szívinfarktus vitte el. Művelt, szerény, zenét, irodalmat szerető segítőkész jó baráttól búcsúzunk. Dr. Kartik Ilona Vissza az oldal tetejére Réthi Aurél
(1884-1976) ( Az 1998. március 7-én, a MPHEST közgyűlésén elhangzott előadás rövidített változata. Bánhidy professzor jóváhagyásával rövidítette Dr. Mészáros Gábor) Réthi Aurél 1884-ben született, Kaposvárott. 1907-ben avatták orvosdoktorrá, utána a II. Sebészeti Klinikának volt műtőnövendéke. Innen került 1912-ben a kőnigsbergi királyi egyetem orr-gége poliklinikájára. 1916-ban bevonult a honvédséghez, ahol ezredorvos volt. 1919-től a Zita Kórházban, 1926-tól a Margit Kórházban, 1937-től a Szent István Kórházban, majd a Horthy Kórházban, a mai Bajcsy-Zsilinszky Kórházban volt rendelőfőorvos, mindenütt ágy-háttérrel, de valódi osztály nélkül. 1945-ben (62 éves korában !), ereje teljében kapta meg a Szent Rókus Kórház orr-gége-bronchológiai osztályát. Akkor ez volt az egyedüli hely Magyarországon, ahol a fül-orr-gégészet keretében külön volt a fülészeti osztály és az orr-gége-bronchológiai osztály. Itt teljesedett ki pályája és munkássága. A Szent Rókus Kórházba való kinevezéséig 108 közleménye jelent meg. Kutatási területe igen széles skálán mozgott, de mindig a helyreállító sebészet volt az életcélja. Ezért is érdemes foglalkoznunk plasztikai- rekonstrukciós tevékenységével, melyet két részre lehet osztani: az egyik az esztétikai plasztikai tevékenység, a másik pedig a tumoros rehabilitációs tevékenység, amivel nagyon megelőzte korát. Ennek illusztrálására csak néhány példa: első magyar nyelvű közleménye 1912-ben, az Orvosi Hetilapban jelent meg, melyben az oesophagus-stenosisokról írt. 1934-ben a II. magyar Orr-gégegyógyász vándorgyűlésen tartott előadást "Az orrbemenet anatómiai és funkcionális szűkületeinek terápiája" címmel. 1935. májusában, a III. Magyar Fül-orr-gégész nagygyűlésen "Teljes nyelőcsőelzáródás lúgmérgezés után" címmel tartott előadást, ami akkoriban mindennapos téma volt a szabad forgalomban kapható lúg miatt. Gyermekkorban véletlenül ittak lúgot, felnőttkorban pedig a suicidiumnak volt gyakori formája a lúgivás. Ez pályáján végig kísérte, hiszen már első közleménye is erről szólt, akkoriban pedig az öngyilkosok kórháza a Rókus Kórház volt, így a stricturás betegek oda kerültek be oesophagus-szondázásra illetve idegentest eltávolításra. Az 1937-es nagygyűlésen "A vagus- és a gégebeidegzés"-ről tartott előadást, ami Európában nagy feltűnést keltett németül is megjelentetett közleménye alapján. Az 1940-es, Budapesten tartott vándorgyűlésen az orrbemeneti atresiákról beszélt, ami kedvenc témája volt. Erről szól főműve is, amely 1958-ban a Thieme Kiadónál jelent meg: "Chirurgie der Verengungen der oberen Luftwege" címmel, melyben összegzi azt a számos műtéti eljárást, melyet ő dolgozott ki gégészeti és rekonstrukciós plasztikai vonatkozásban egyaránt. A II. világháború után további 46 közleménye jelent meg. Abban az időben a rekonstrukciókra még nem volt myocutan lebeny, hanem a klasszikus hengerlebenyt, a Filatov-féle lebenyt használtuk a teljes gége-eltávolítások után kialakult garat-fistulák zárására. Ő volt az, aki 1921-ben a világon először leírta a teljes nyelvcsont-eltávolítást. A daganatok nagy része supraglotticus kiindulású, tehát ennek megfelelően a praeepiglotticus páholy kitakarítandó. Ő akkor saját bevallása szerint nem ezért csinálta, hanem mivel medián metszésből csinálta a teljes gégeeltávolítást, útban volt a nyelvcsont. Fogta és kivette. És bebizonyította, hogy az egyik legfeleslegesebb szervünk a nyelvcsont. Megcsinálta a supracomissuralis plasztikát is, ami úgy született meg, hogy egy lueses géégeszűkületes betegnél, akinek a gégéjét nagyon nehéz volt megfelelő tágasságúra operálni, az egyik műtét alkalmával (jelen voltam, asszisztáltam) egy elegáns mozdulattal az epiglottist megfelezte, amit - tudjuk - össze lehet varrni, de soha össze nem gyógyul. Erre egy lebennyel ezt megoldotta, és utána a beteg újra megtanulhatott nyelni. Ez volt az ő zsenialitása, hogy elhatározta, keresztülvitte és megoldotta. Plasztikai műtéteket bőven végeztünk a Rókus Kórház osztályán. A kórház vezetése létrehozott egy 12 ágyas plasztikai osztályt is, így az orr-gége-bronchológiai osztály 36 ágya mellett összesen 48 ágyon lehetett dolgozni. A plasztikai rekonstrukciós műtétek természetesen tervezett műtétek voltak (mint pl. a farkastorok), így az asszisztencia már eőőre "remeghetett", mert ezek "zenés" műtétek voltak. Ez mit jelentett? Hát a prof kiabált (nagyon szeretett kiabálni), és a műtétek lokál-anesztéziában történtek. A betegek szerencsére nagyon fiatalok voltak így aligha emlékeznek rá: ha nagyon sokat mozogtak, akkor bizony egy-két püfölés elcsattant. Réthi professzor mindig kiállt az embereiért. 1959-ben szocializálták az egészségügyet, és ez azt jelentette, hogy attól kezdve mindenkinek ingyen járt az egészségügyi ellátás. Réthi professzornak ezt elég nehéz volt megszokni, de a beosztottak számára volt egy nagy előnye: mindent operálhattunk az osztályon (a megfelelő fejlettségi szintünkön), egyetlenegy dolgot nem - plasztikai műtétet. Asszisztálni asszisztálhattunk, és Réthi professzor nem úgy operált, hogy még az asszisztens se lásson semmit, hanem megnézhettük, segíthettünk, és meg is tanulhattuk a műtéteket. Mit csinál ilyenkor a beosztott orvos? Létrehoztuk tudtunkon kívül a one-day-surgery-t. Délután csináltuk az orr-korrekturákat, a face-liftingeket, amikor a prof már elment haza, és magánrendelt. Előbb-utóbb persze kiderült, mégsem kaptunk érte dorgálást, csak azt mondta, hogy ezzel az ő praxisát rontjuk, mert természetesen mi olcsóbban csináltuk. Hogy jobbak lettünk volna, az nem valószínű. Réthi Aurél professzor, ha nem volt - az életcéljának tekintett - műtőasztal mellett, akkor olvasott (mint a mellékelt fénykép is mutatja), és ha nem olvasott, akkor sportolt. Akkoriban még nem volt elfogadott az, hogy az egészséges életmódhoz a sok mozgás hozzátartozik, de ő minden szombaton vagy vasárnap, időjárástól függetlenül 25-30 km-t sétált. Nem a városban, és nem is turista utakon, hanem csak úgy toronyiránt. De mindig elérkezett oda, ahová akart. (Ez azért hangsúlyozandó, mert gyakran műtéteinél is ez történt: elindult a műtét, aztán kialakult úgy, ahogy a betegnek a legjobb lett). A kiránduláson kívül is sportolt. Kedvenc téli szórakozása volt, hogy minden nap megjelent a Műjégpályán. Ezt mindaddig folytatta, amíg egy alkalommal - amikor meg akarták tisztelni - a hangosbemondó üdvözölte, mint a legidősebb korcsolyázót (79 éves volt akkor). Többé nem ment le a korcsolyapályára. Minden évben karácsony előtt, az osztály orvosi karát meghívta lakására, amely a Liszt Ferenc-tér 10-ben volt, ma is áll a ház. Az egész ház az övé volt, egy hatemeletes épület, és a felső emeleten volt a lakás, a műtő, az inhalatorium, egy könyvtár. Mindenki kapott karácsonyi ajándékot, egyformán egy nyakkendőt. De ez egy nagyon kedves gesztus volt. 83 éves korában ment nyugdíjba, de még ekkor sem remegett a keze, az utolsó műtéteit én asszisztáltam. A diagnosztikája, a szeme és a keze tökéletesen működött. Hosszú pályafutása során előbb magántanári képesítést szerzett, majd egyetemi rendkívüli tanárrá nevezték ki, végül megkapta az orvostudományok doktora minősítést. Számos hazai kitüntetést kapott pl. 1945 előtt egészségügyi főtanácsossá nevezték ki, 1958-ban pedig a Munka Érdemrend Aranyfokozatával tüntették ki. Sok éven át volt elnöke a Magyar Fül-orr-gége orvosok Egyesületének, illetve a Magyar Logopédiai és Fonetikai Társaságnak. Felsorolni is nehéz a külföldi elismeréseket, 1959-ben Párizs városa ezüstérmét kapta, 1960-ban a Spanyol Orvostudományi Akadémia tiszteletbeli tagja. 15 külföldi és nemzetközi társaság alapító, tiszteletbeli vagy levelező tagja volt, többek között az olasz, az osztrák, a görög fül-orr-gégész társaságoknak, a francia és osztrák foniátriai társaságnak, az amerikai plasztikai és rekonstruktív sebész illetve a bronchológiai társaságnak, valamint a cseh Purkinje-társaságnak. Tiszteletbeli tagja a német fül-orr-gége és maxillo-facialis sebészeti társaságnak, sorrendben a 3. magyar tagja. Ez a társaság 1922-ben alapíttatott, azóta 9 magyar tagja van összesen, az első a Nobel-díjas Békéssy, a második Kelemen György, aki George Kelemenként szerepel, mert Amerikában élt és ott halt meg;Réthi Aurél, Göcze Árpád és Surján László (ők öten már nem élnek);a következő tagja ennek a társaságnak Székely Tamás, aki szintén a Rókusban dolgozott;Ribári;jómagam és Bauer. Remélem a tanítvány méltó volt a mesteréhez. Emberi nagyságával kapcsolatban szeretném megemlíteni, hogy igazi professzor volt, - annak ellenére, hogy bár minden rendszerben elismerték tudását - mégsem volt katedrája. Hogy miért nem volt katedrája, ennek hosszú magyarázata lehetne. Tanítványai közül így is 3 egyetemi tanár és 18 főorvos lett. Amikor én nagyon régen az érdemes orvosi címet megkaptam, a pezsgős koccintásnál azt mondta: Feri, én már nagyon unom ezt az egyoldalú tegeződést, a mai naptól légy szíves, tegezz vissza! Bevallom férfiasan, ott majdnem elsírtam magamat, hiszen a korkülönbség 48 év volt köztünk, tehát a nagyapám lehetett volna, és ez egy fantasztikus gesztus volt, hogy attól kezdve azt mondhattam neki, hogy Aurél bácsi. És még egy jó pár évig mondhattam ezt. Én mindig nagy tisztelettel és szeretettel gondolok rá. És ezt a tiszteletet és nagy szeretetet szeretném tovább plántálni az ifjúságba. 1989-ben - amikor felavattuk az új, kéthelyiséges műtőnket - úgy döntöttem, hogy az egyik műtőt Réthi Aurélról nevezem el. A műtő falában egy csempe helyén Búza Barna Réthi Aurélról készített csempe nagyságú plakettje van elhelyezve. Az összes egyetem magas szinten képviseltette magát, élő tanítványai pedig megkapták a plakettet, melyen az szerepelt: "Prof. Dr. Réthi Aurél, a legnagyobb magyar gégész". 1976. május 21-én, 92 éves korában hunyt el. Vissza az oldal tetejére Ifj. Imre József
(1884-1945)
Dr. Mészáros Gábor (Az MPHEST közgyűlésén, 2003.március 1-én elhangzott előadás alapján) Ifjabb Imre József 1884.június 8-án született Hódmezővásárhelyen, egy már korábban is ismert, híres család tagjaként. Mindenképpen érdemes néhány szóval bemutatni az Imre családot. Az ősök évtizedeken át református teológusok és tanárok voltak. A nagyapa, Imre Sándor debreceni diákból, (ahol többek között Arany János diáktársa volt) előbb a hódmezővásárhelyi református gimnázium tanára majd igazgatója, a nyelvtudomány és a stilisztika nagy tudósa, ezen munkásságáért a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja lett. Már akadémikusként két híres református főiskola kínált neki egyszerre katedrát, a sárospataki és a debreceni, melyek közül utóbbit fogadta el, ekkor a család 1860-ban Debrecenbe költözött. Gyermekei közül a legidősebb fiú, az akkor 8 éves József volt. Ő felnőve szakított a családi hagyománnyal és az orvosi pályát választotta. Idősb Imre József pesti orvosi tanulmányok után a magyar szemészeti iskola megalapítójának, Schulek Vilmosnak a klinikáján kezdte pályáját. Bár marasztalták Pesten is, ő mégis a vidéki orvosi munkát választotta és szülővárosában, Hódmező-vásárhelyen telepedett le. Elkeserítő viszonyokat talált, de szisztematikus eltökéltséggel szemészeti osztályt alapított. Megindító visszaemlékezése a 13 évi küzdelemre, egy mondatot hadd idézzek belőle: „A sors nekem ezt a házat jelölte ki arra, hogy benne jobbat, a munka kedvezőbb feltételeit és viszonyait megszolgáljam és kiérdemeljem”. 13 év után, mely alatt az akkoriban súlyos, ragályos szembetegség a trachoma elleni küzdelem hazai élharcosa lett, elkészült a 40 ágyas új kórház, az Erzsébet Szemkórház. Ez lényegében az alapja lett a mai hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórháznak. A város ma is őrzi id. Imre József emlékét, utca viseli nevét, szobor állít neki mementót. Mivel addigra országos hírnévre tett szert, 1898-tól a szemészet előadója lett a kolozsvári egyetemen, végül 1909-ben megkapta nyilvános rendes egyetemi tanári kinevezését. Családalapítása még a hódmezővásárhelyi évekre esik, hat gyermeke született, három fiú, három lány. Közöttük ifjabb Imre József, de másik fia, Sándor is neves professzor lett a szegedi egyetemen, a neveléselmélet tanára volt. Mielőtt véglegesen rátérnék ifjabb Imre József életére és pályájára, hadd említsek még két későbbi neves orvost a családból, Imre Józsefet a szegedi nyelőcsősebész és Imre Györgyöt, a pesti szemészprofesszort. Ifjabb Imre József abban a gimnáziumban kezdte tanulmányait, melyben apja is, és amelynek nagyapja volt egykoron az igazgatója. Igen széles érdeklődésű, gyors észjárású diák volt, filozófusokat olvas, jeles matematikus, kiváló rajzkészsége van, nyelveket tanul, hetedikes korában Schopenhauer fordításával a legjobb fordítás díját nyeri el. Zenét is tanul, a kép az iskolai zenekar képéből van kivágva, a kis hegedűs, ekkor 15 éves . És mindezen sokrétű tevékenység mellett céltudatosan az orvosi pályára készül, már gyermekkorában otthon házinyulak szemét operálta, felkészülésként. Érettségije után 1902-ben a család Kolozsvárra költözik, ahol apja már négy éve tanítja a szemészetet, ő is itt kezdte meg orvosi tanulmányait. A második évtől viszont már Budapesten jár. Az Élettani Intézet demonstrátoraként kiváló tanulmányokat készít, majd negyedéves korában végleg a szemészet felé fordul, már egyetemista korában gyakornoki teendőket végez az akkor Grósz Emil vezette Szemklinikán, amikor 1907-ben kézhez vette diplomáját, megkapja gyakornoki kinevezését is. A klinikán nagy betegforgalom volt, elsősorban a szemgolyón végzett műtéteket végzik, így a szemhéjak műtétei a fiatal Imre szabad területe maradt (Megjegyzem: azért, mert ekkor már nincs ott Blaskovics). Rengeteget operál, sűrűn jelentet meg közleményeket, 2 év múlva már tanársegéd, és ezzel egyidőben segédorvos a Szent István Kórházban is. 1909.őszén ösztöndíjat kap egy évre Freiburgba, Axenfeld tanár klinikájára. Freiburgban bakteriológiai és hisztológiai tanulmányokat folytat, az ottani kritikus szemlélet mély benyomást gyakorol rá. Hazatérve az ottani módszereket igyekszik megvalósítani, egyre gyorsabban halad előre pályáján. Harmincévesen, 1914-ben magántanárrá habilitálják a szemhéjplasztikáról szóló előadása alapján. Természetesen erre majd vissza kell térni, hiszen ez az a téma, mely miatt a plasztikai sebészet is nagyjai között tarthatja nyilván. Kitört az első világháború és ez rendkívül sok munkát ad a fiatal szemésznek. Tanársegédi munkája mellett másfél évig vezette a Zita Kórház 180 ágyas szemészeti osztályát, ahol a trachomás katonák kezelése mellett számos háborús szemsérültet operál meg kiváló eredménnyel, amint azt néhány képen be is mutatom majd. Ennek tapasztalatait később, 1921-ben New Principles in Plastic Operations of the Eyelid and Face c. tanulmányában közli. 1916-ban megválasztották a Poliklinika szemész főorvosává, és megválik a klinikától, ahol - mint később visszaemlékszik rá - nem is igazán érezte jól magát, mert a légkör nem volt kellemes számára. 1918-ban az akkor megalapított pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem szemészeti professzorává nevezték ki. Óriási agilitással dolgozott, a forgalmat egy év alatt ötszörösére emelte, kitűnő előadásainak híre a bécsi és a prágai egyetemen is ismertté tette nevét. A világháborút követő békekötés miatt a pozsonyi magyar egyetem csak egy évig maradt fenn, ekkor visszatért Budapestre, négy éven keresztül több helyen dolgozik, ekkor helyezték át jogilag a pozsonyi egyetemet Pécsre, így 1923-tól a pécsi Szemészeti Klinika professzora. A kezdeti körülmények ismét mostohák, Imre a pozsonyi évekhez hasonló agilitással lát munkához. Klinikája érdekében 1923-24 telén amerikai körutat tesz, New Yorkban, Bostonban, Philadelphiában tart előadásokat, összeköttetéseket keres, sok száz orvosi könyvet hoz haza és éveken keresztül díjtalanul küldenek számos folyóiratot a pécsi egyetem részére. Előadókörútja ismertté teszi a világon, komoly rangot biztosít számára a nemzetközi szemészeti életben. Itt mutatott rá először a glaukoma endokrin eredetére, havi 1200 dolláros állást kínáltak részére a New York-i Lempert Hospitalban. Hazai körülményekhez képest valóságos vagyon, mégis hazajött Pécsre. Klinikája olyan kiválóan szervezett volt, hogy a Rockefeller Alapítvány a világ jól működő intézményeit közlő gyűjteményében bemutatta. Nem sorolom fel, lévén nem szakmánk, hogy pécsi működése során milyen széleskörű szemészeti tevékenységet folytatott. Egy dolgot kiemelnék mégis, olyan kérdésekkel foglalkozott, amelyekben a hormon szó mögött még nem volt kémiai képlet, az általa felismert összefüggéseket, ezért sokan kétkedve fogadták. A mai tudomány viszont világszerte elismeri érdemeit az endokrinológia és a szemészet összefüggésében. Újabb amerikai előadáskörutak következtek, 1926-ban itthon Schulek-emlékelőadást tarthatott. A kiváló, széles látókörű oktatót 1928-ban egyhangúan a pécsi egyetem rektorává választották. Agilitása ezen feladatkörében is változatlan volt, mégis 1929.szeptemberében (elsősorban családi okok miatt) otthagyja pécsi katedráját és elvállalja a budapesti Állami Szemkórház igazgatását, melynek addigi igazgatója Blaskovics, ekkor kap kinevezést a II. Szemészeti Klinika élére, mely ekkor a Szigony utcában volt, a mai Fül-Orr-Gégészeti Klinika épületében. Az Állami Szemkórház két épülete nem volt túl alkalmas a gyógyítás céljaira, korszerűtlen volt, mégis, ahogy Radnót professzorasszony fogalmaz: „ott születtek meg a magyar szemészet legkiemelkedőbb eredményei, Blaskovics és Imre is itt alkották meg azt, ami életművükben a legjelentősebb”. Egy értékelője így fogalmazott: „Attól kezdve, hogy Imre professzor lett az igazgató, az Állami Szemkórházban minden megváltozott. Az addigi kényelmes munkatempót szoros munkarend váltotta fel.”. (Blaskovics híres volt kényelmes munkatempójáról). Imre József vezetése alatt az Állami Szemkórház nemcsak egyenrangú volt a Grósz Emil illetve Blaskovics által vezetett két szemészeti klinikával, hanem sok tekintetben felül is múlta azokat.Az ablatio retinae mindennapos műtét volt, amikor másutt még alig, vagy egyáltalán nem végezték, itt dolgozta ki Imre saját szaruhártya-átültetési módszerét, a munkásságot könyvek, kongresszusi elismerések demonstrálták. A kórházban komoly kutatómunka is folyt, tanítványok sora nőtt fel mellette, a kép búcsújakor készült, Imre jobbján Nónay Tibor, mellette Radnót Magda a későbbi szemészprofesszorok. 1939. szeptember 1-én Blaskovics halála után kinevezték az akkor már egyetlen (Mária utcai) II. Szemészeti Klinika élére. (Másodszor követte Blaskovicsot valamely intézmény élén). Megválasztása óriási nemzetközi ismertsége ellenére sem volt egyszerű. Meg is hívhatták volna a tanszék élére, mégis pályázatot írtak ki, remélve, hogy Imre nem fog pályázni. A beadott pályázatok közül messze a legjobb volt, az igen rosszindulatú referátum ellenére 20: 1 arányú szavazattal választották meg. A háborús időkben gyakran betegen is töretlen erővel dolgozott. Több nyelven ekkor adták ki monográfiáját a keratoplasztikáról, endokrinológiai anyagából tartotta Balassa-előadását. 1941-ben az akkor Németországhoz tartozó Bécsbe hívták előadást tartani a szaruhártya-átültetésről, útlevele, vízuma kezében volt, de az előadás előtti napon a német követség visszavonta a vízumot, mivel az egyetem dékánja megbízhatatlannak nyilvánította. Nagyon valószínű, hogy ez vezetett Imre első szívrohamához. 25.éves tanári évfordulóján nagy ünneplésben részesítették, ennek ellenére utolsó éveiben számos zaklatásnak volt kitéve. Budapest ostroma idején, bombatámadás alatt, feltehetően infarktusban hunyt el a Pipacs-utca 3.sz. alatti villájában. 1945.január 20-án már mellkasi fájdalmakról panaszkodott, 21-22-én folyamatos bombatámadások voltak, 22-én reggel 5 órakor elhunyt. Ideiglenesen villájuk kertjében hantolták el, és csak hónapokkal később került át a Farkasréti temetőbe, végső nyughelyére. A temetői síron január 21-e szerepel halála dátumaként, de felesége naplójából ismert, hogy valójában január 22-én hunyta le szemét örökre. Eddig az életrajz kronológiája, de szólni kell Imre Józsefről az emberről is. Alacsony, törékeny ember volt. Ez valószínűleg zavarhatta, talán ez is belejátszott tartózkodó, szigorú magatartásába. Nagyon érzékeny ember volt, aki ezt szigor mögé rejtette. Határozott, szuggesztív jelenség volt, halkszavúsága ellenére. Mindig kifogástalanul öltözködött. Későn fekvő, későn kelő ember volt. Általában 9 óra után érkezett a klinikára, de gyakran vasárnap is bement a klinikára, és akkor elvárta, hogy munkatársai is bent legyenek. Jól dolgozni – saját bevallása szerint - délután, vagy este tudott. Szájában szipkába helyezett cigarettával jött-ment, elképzeléseiről munkatársaival szívesen beszélgetett, ilyenkor közvetlen volt, tréfálkozott. Pontos, precíz munkát kívánt, a hanyagságot, felületességet nem tűrte. A hízelgést nem engedte, a hamisságot megvetette. Körülötte barátságos, meghitt légkör volt, munkatársai szerették, Imre pedig cserébe bízott bennük. Hűséges tanítványai Pécsről Budapestre, majd ott az Állami Szemkórházból a Klinikára is követték. Nónay írja: „Hangos szót, 23 év alatt, amíg a tanítványa voltam, úgyszólván sohasem hallottam tőle. Elégedetlenségét arcának pirulása, homlokának ráncolása, szemei hűen tükrözték…. Hangos szó helyett inkább a hallgatása hatott vésztjóslóan.” Ám gyakran volt rosszkedvű is. Első házassága, amerikai feleségével nem volt jó. Különböző ízlésük volt, első felesége nem értette meg Imrét, aki kedvenc tanítványa, Rötth András szerint művészlelkű tudós volt. Tulajdonképpen első felesége volt az oka, hogy Pécsről feljött Budapestre, mivel nem érezte jól magát vidéken, ám nemsokára elváltak. Ebből a házasságából származó két gyermeke is sokat betegeskedett, végül édesapjuk halála után rövidesen, fiatalon elhunytak. Második felesége svéd volt, ez a házassága szerencsére nagyon harmonikus volt. Otthon pihenésképpen zenét hallgatott, kutyájával játszott, vagy Agatha Christiet olvasott. Nagy pacientúrája ellenére sohasem volt gazdag. Bár Budapesten jól élt, de ezt elsősorban gazdag feleségének köszönhette. Imre nem volt takarékos, sőt gavallér volt, ötleteivel is, számos ötletét mások dolgoztak ki. Nagyon tisztelte az emberi méltóságot, rendkívüli módon vigyázott az emberi érzékenységre. Sok főrangú betege volt, de az is csak egy beteg volt a szemében. Gyakran figyelmeztette munkatársait, hogy a kezelés alatt álló ember nem főrangú személy, hanem beteg. A megkövetelt igen magas etikai szintet, önmagára nézve is kötelezőnek tartotta. Nagy súlyt helyezett a helyes magyar beszédre és írásra. Igen liberális szemléletű ember volt, akit a harmincas évek embertelen törvénye és szemlélete rendkívül elkeserített. Szabadgondolkodó, szókimondó ember volt, a hazai Rotary Clubnak elnöke. Emiatt a negyvenes években számos zaklatásnak volt kitéve. Mint említettem kiutazását meggátolták, többször volt nála házkutatás. Ezen - személye elleni - támadások csak részben szóltak saját személyének, de svéd származású, diplomata kapcsolatokkal rendelkező felesége miatt is történtek. Ismeretes a svédek akkori embermentő tevékenysége. Radnót Magda maga írta le, hogy ott volt a Pipacs utcai villában, amikor a nyilasok házkutatást tartottak, fegyvereket kerestek a pincétől a padlásig. Abba az egyetlen szobába nem mentek be, ahol a svéd menlevelek készültek. Mint orvos, korának egyik legnagyszerűbb szemésze, és egyben operatőre volt. Radnót Magda szerint „alig képzelhető el operatőr, aki jobban és elegánsabban operált volna, mint ő”. Minden új gondolatra fogékony volt, őmaga olyan összefüggésekre is rájött, melyek akkoriban még szokatlanok voltak, de megfigyeléseinek túlnyomó többségét az idő igazolta. Ezekből számos megtalálható a róla szóló irodalomban, de mivel többnyire szemészeti jellegűek, itt nem térnék ki rájuk. Ezek miatt viszont akkor sokan támadták. Egykori főnöke Grósz Emil hamar felismerte benne a tehetséget, mégse kedvelte – talán pont ezért. Tudatosan, vagy öntudatlanul, de többször akadályozta előrehaladását, ismételten megakadályozta budapesti tanári kinevezését, amint az kari jegyzőkönyvekből kiderült. Úgy jellemezte, mint aki „már nem fog dolgozni”. Tudjuk az életpályából, hogy ez mennyire nem igaz. Operált, kutatott, szervezett, oktatott. Színes, jó előadó volt. Kiváló didaktikus tankönyveket és egyéb monográfiákat hagyott maga után. Közvetlen tanítványai közül nyolc lett Magyarországon professzor, de pl. kedvenc tanítványa Rötth András, akit tanszéki utódának szeretett volna, kivándorolva, az Egyesült Államokban kapott katedrát. Volt olyan idő, amikor az öt hazai szemészeti klinika közül négyen Imre –tanítvány volt a professzor, az ötödiken pedig Kettesy, aki talán inkább Blaskovics tanítvány, de diplomáját Imrétől kapta még Pozsonyban, és egy levélben, melyben Imréhez valamely apró kéréssel fordult, őmaga írta alá úgy, hogy a „hálás tanítvány”. Imre József 58 szemészeti közlemény, és számos tankönyv és mongráfia szerzője volt, többek között a szemhéjak sebészetéről, vagy a szaruhártyaátültetésről. Nekünk, plasztikai sebészeknek az Imre-lebeny, vagy ahogy a világban gyakran hívják, a Hungarian flap a legjelentősebb munkásságából. Valószínűleg a világirodalom is ezzel kapcsolatban hivatkozik a legtöbbet rá. Hogy miért kezdett ezzel a témával foglalkozni, így vallott saját maga: „1908 nyarán került a kezembe Balassa atlasza, mely pompás színes litographiákkal igen szép plasztikai műtéteket ismertetett…. Ezek a szellemes és művészi műtéti tervek nagyon megkaptak, mert meggyőzően mutatták a híres mondás igazságát: az egyszerűségben rejlik a nagyszerűség. E képek láttára támadt bennem az a vágy, hogy a szemhéjak pótlására az addig nagyon is merev, sokszor túlságosan szövevényes és igen sokszor egyáltalában rossznak mondható, de az egész világon elterjedt sablonos eljárások helyett egyszerűbbet és megfelelőbbet keressek. Így őszintén mondhatom, hogy a plasztikai és rekonstrukciós műtétek iránti érdeklődésemet, mely mint rajzolni és faragni szerető fiatalemberben ott lappangott orvosnövendék koromban is, Balassa János atlasza lobbantotta fel.” A szemhéjplasztikákról szólt habilitációs előadása, monográfiája 3 nyelven jelent meg. A Blaskovicsról szóló részben már ismertettem azt a bizonyos vitát, amely a prioritás körül, Imre és Blaskovics személye körül csendesen zajlott, a világ kétségkívül Imre nevéhez köti inkább az íves lebenyt, Blaskovics a maga csendes személyiségével soha nem is vitatta a kérdést, ezért Imre nyugodtan állíthatta, hogy Blaskovics maga soha nem állította, hogy az eljárás tőle származna. Azt hiszem nyugodtan maradhatunk abban, hogy a két zseniális szemész operatőr egymástól függetlenül is hasonló műtéti típust dolgozott ki és legyünk büszkék rájuk. Mi plasztikai sebészek tudjuk, hogy az eljárás kiváló, nemcsak a szemhéjak, hanem az arc, de más testtájak különböző eredetű és formájú bőrhiányainak megoldására alkalmas lehet. Imre a világon számos helyen személyesen mutatta be eljárását, szellemes, kitűnő megoldás, Imre maga hangsúlyozta: „az a meglepő, hogy addig senkinek nem jutott eszébe”. Műtéteinél asszisztálni élmény volt, művészi hajlama itt érvényesült legjobban, előtte terveket készített, rajzolt, majd a késsel is rajzolt, szinte nem is vágott, ahogy írták róla. Jól ismerte az arcbőrt és kiválóan alkalmazkodott a különböző vastagságú és turgorú bőrhöz. Számos invenciózus műtétet dolgozott ki, ezeket külön nem is közölte, csak a Thiel-féle Operationslehre-ben, annak egyetlen nem német szerzőjeként. Ebben számtalan variációt ismertet, rajzokkal, fényképekkel. Kezdetben az ív végén a Burow-háromszög kimetszést alkalmazta, később rájött arra, hogy a szögletes heg helyett szebb az enyhén kanyarodó, ezért áttért a sarló alakú kimetszésre. Imre leszögezte: a bőrhiányt lehetőleg a közvetlen környezetből vett lebennyel kell fedni, mert az hasonlít színben, minőségben legjobban. Gyorsabban is gyógyul. A közvetlen környezetből vett lebeny színe, ha kezdetben el is tér, később hasonul, teljesen azonossá válik, míg a máshonnan vett színe mindig elütő marad. A lebeny jó táplálkozásáról mindig gondoskodni kell, ezért a széles alapú lebeny a legjobb. A bőrsebzésekkel takarékoskodni kell, mert nem mindegy hány heg marad vissza. El kell kerülni, hogy fedetlen seb maradjon, mert az feltűnő heggel gyógyul. A bőr sajátosságait mindig figyelembe kell venni, fiatal egyéneknél nagyobb lebenyre van szükség a feszes bőr és nagyobb zsírpárnák miatt, mint időseknél a lazább bőr esetén. Mobilizálni csak nagyobb húzás nélkül szabad, a varratok nem feszülhetnek, mert a feszülés helyén elhalás lehet, vagy hegesedés. A hiány kitöltésére szabad zsírt nem javasolt, mert az könnyen elhalhat, ezért e lebennyel együtt vitt zsírt javasolt erre a célra. 1928-ban jelent meg a Szemhéjplasztikákról szóló könyve. Érdemes egy mondatát idézni az általános irányelvekből: „Mivel a plasztikai műtétek mintegy átmenetet alkotnak a tudomány és a művészet között, mint minden képzőművészeti ágban, úgy itt is rendkívül fontos kellék az anyag ismerete, mellyel dolgozunk”. Pontosan, precízen ismerteti az előkészítést, a műszereket, az érzéstelenítést, az utókezelést. Érdekes, hogy a szemhéjak közelének kivételével akár az arcon is javasolja varratok helyett a Michel-kapcsokat. Igen javasolta a bórsav-poros kötéseket. Szabad transzplantátumokat a 3.napon kötötte először, de a lebenyeket már 24 óra után kötötte, majd naponta. Már a 3. napon részlegesen varratot szedett, de legkésőbb a 6.napon minden varratot kiszedett. Az 1910-es évek végétől tovafutó varrattal zárt. Leírja, hogy a legnagyobb ritkaság, hogy fertőzés miatt a bőrkarélyt elveszítse. Az utókezelésben a 2 naptól javasolta és végezte a 4-5 perces napsütéses „kezelést” minden kötésváltásnál, vagy ennek hiánya esetén óvatos kvarclámpa kezelést. Szabad transzplantátumként legfeljebb a teljes vastagságút fogadta el a felső szemhéjon, a Thiersch-t nem. (Ne feledjük, a félvastag bőrátültetést még nem ismerték!). Bemutatja a nyeles lebenyplasztikák ismert módjait, Celsus, Dieffenbach, Fricke, Blasius és mások eljárásait. Kissé sértődötten említi, hogy Blaskovics az ő eljárását „ismételten Celsus-Imre féle eljárásnak említi, pedig a kettőnek egymáshoz csak annyi köze van, hogy az egyik metszés ívelt, a külömbség viszont, hogy az egyik bevált, a másik nem végezhető”. Megállapítja, hogy a felsorolt eljárások mindegyikével szemben előnyösebb az íves plasztika. Ezután 77 oldalon keresztül rajzokkal és fényképekkel kiválóan illusztrált eseteket mutat be. Csak mutatóba ismerkedjünk meg néhány illusztrációval a könyvből: A 62. oldalon számos variációját mutatja be a karélyos lebenynek. A számomra leglátványosabb eset: egy világháború okozta roncsolás korrekciója. Robbanás után a szem hiányzik, az alsó szemhéj kettészakadt és kifordult, az arcon sugaras, behúzódott hegek. A rajzokon kiválóan lehet követni a műtét menetét, öt lebenyt használt fel, melyeket felszabadított, bőralatti zsír- és fascialebenyeket készített, ezáltal helyreállította az arc szimmetriáját, megszüntette a felső ajak kolobomáját, és ugyanebben az ülésben a protézis viselésére alkalmas szemüreget is elkészítette. Ha összehasonlítjuk a műtét előtti és utáni képeket, nem kell magyarázni Imre zsenialitását. Remélem sikerült bemutatni ifjabb Imre József kiváló emberi, szemészi és plasztikai sebészi képességeit. Végezetül hadd idézzek egy cikkből, ahol arról nyilatkozott, hogy mi vezette az orvosi pályára. „ Az a fiatal ember, akinek élénken mozgó lelkiismerete van, aki emellett szeretni tudja embertársait, tud uralkodni indulatain, érzékeny lelkületű ember, akinek érzéke van más szenvedései iránt is és teljes lelkével igyekszik segíteni, az, akinek emellett józan önbírálata és önhittség nélküli nemes önérzete van, aki logikusan tud gondolkodni és kitartóan, következetesen tud dolgozni, akinek teste ellenálló, lelke erős, szemei jók és keze nyugodt, abból jó orvos lesz. …” Ifjabb Imre József nyilván megfelelt ezeknek a kritériumoknak , mert jó orvos lett belőle. Világszerte elismert, az utókorra is fennmaradó zseniális orvos. Özvegye díjat alapított, melyet az Európai Szemészorvostársaság Tanácsa elfogadott, és úgy határozott, hogy 1972-től kezdve négyévente az európai szemészkongresszusokon adja át az Imre József-díjat. Bár hogy meddig tart az emlékezet, abban megingatott az, hogy elővettem a legújabb, még kiadás alatt álló Magyar Nagylexikon köteteit. Blaskovics benne van, benne van Imre Sándor a nagyapa, benne van Imre Sándor a báty, de nincs benne sem idősb, sem ifjabb Imre József. Kételkedem, hogy ők ne érdemelnék meg. Azt gondolom, a magyar plasztikai sebészeknek nem szabad elfelejteni ifjabb Imre József emlékét. (U.i: A 2004-ben megjelent kiegészítő kötetbe sem fért bele - egyik Imre József sem. No comment) Irodalom: - Bartók Imre: A magyar szemészet története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1954. 212 p.
- Győrffy István: A XX.században működött jelentősebb magyarországi szemorvosok adattára. Győrffy István kiad., Széchenyi nyomda, Győr, 1987. 172 p.
- Radnót Magda – Kenyeres Ágnes: Ifj. Imre József. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979.
- Ifj. Imre József: Szemhéjplasztikák és az arc egyéb lágyrészeinek képző műtétei. Stúdium, Budapest, 95p, 258 képpel
Vissza az oldal tetejére |